Szaktanári portfólió - a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán folyó Agrár-mérnöktanár (MA) képzésben

Előadó: Melisné Dr. Nagy Márta

Melisné Dr. Nagy Márta a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi és Tanárképző Intézetének oktatója, a Pedagógia és Pályatervezés Tanszék vezetője, egyetemi docense. Tudományos munkájának központi témaköre a neveléstudomány, amelyen belül kiemelten foglalkozik a kommunikáció, a neveléselmélet, a nevelésszociológia, a felzárkóztatás pedagógiája és az andragógia kérdésköreivel.

Előadás absztrakt:

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara 2009-ben akkreditáltatta az új típusú – a bolognai képzési struktúrához igazodó – agrár-mérnöktanár (MA szintű) képzést, levelező tagozaton. A képzés 2010-ben indult, és jelenleg is két szakirányon folyik. A korábbi években is vizsgáltuk a képzés végén beadásra kerülő szaktanári portfóliókat, nevezetesen ezen konferenciasorozat keretein belül, 2013-ban számoltunk be szerzőtársammal (Dr. Gombos Norbert) az első tapasztalatokról. Az akkori pozitív eredmények és az azóta eltelt évek arra sarkaltak, hogy újra górcső alá vegyem a végzett hallgatóink által elkészített szaktanári portfóliókat, folytatva a korábbi elemzést, ezúttal társszerző nélkül.
A vizsgálat célja most is annak feltárása, hogy az intézményünkben agrár-mérnöktanár szakon végzett hallgatóink milyen tartalmú, felépítésű, struktúrájú szaktanári portfóliókat készítettek, illetve milyen területeken jelölték meg a saját pedagógiai, tanári, szakmai fejlődésük eredményeit. A vizsgálat módszere a dokumentumelemzés volt, amely lehetőséget kínál fontos adatok összegyűjtésére, valamint – ezekre alapozva – bizonyos következtetések megfogalmazására. A neveléstudományi kutatások területén e módszer alkalmas arra, hogy a kutató az eredetileg nem a pedagógiai kutatás céljára készült, de a saját kutatási célrendszere szempontjából lényegesnek tekinthető pedagógiai anyagokból fontos információkra tegyen szert.
A dokumentumelemzés területei megegyeznek a szaktanári portfólió területeivel, amelyek az alábbiak:
I. A szaktanár-jelölt egyetemi tanulmányai során keletkezett, a pedagógiai, a pszichológiai, illetve a szakmódszertani tárgyakhoz kapcsolódó munkák, valamint az azokra vonatkozó reflexiók, önreflexiók.
II. A szaktanár-jelölt iskolai gyakorlata során készített dokumentumok, illetve az arra vonatkozó reflexiók, önreflexiók.
III. Az iskolai szervezet működésének megismerésére irányuló saját hallgatói munkák, valamint az azokra vonatkozó saját reflexiók.
IV. A szaktanár-jelölt saját tevékenységére, fejlődésének eredményességére vonatkozó reflexiói.
A dokumentumelemzés szempontjai között szerepelnek a következők:
A. A négy dokumentumterületen belül a dokumentumtípusok eloszlása.
B. A hallgatók mennyi dokumentumot raktak a portfóliójukba. (a kötelező 6 dokumentumon kívül.)
C. A végzett hallgatók összesen mennyi dokumentumot csatoltak a portfóliójukba.
D. A különböző dokumentumterületeken belül mennyi volt a legmagasabb dokumentumszám.
A szaktanári portfólió készítése során a pedagógusjelölt a képzés során átélt szakmai fejlődését dokumentálja, amelynek összegyűjtése hasznos, hiszen utólag visszatekintve a dokumentumokra átláthatja a fejlődési lehetőségeit és sok inspiráció forrásává válik.